André Stern
" Gitáros vagyok, komponista, gitárkészítő, informatikus és fényképész"
Folytatva a témát
André: 12 éves koromtól kezdve a következőkről volt szó:
Festészet, illetve a legkülönbözőbb kurzusok, minden témakörben
2 x 3 óra fém gyűjtés, négy óra fényképészet (technika, labor), 2 x 2 óra tánc, 2 óra küzdősportok (kalarri paayat, illetve, további kurzusok a következő témakörökben: agyagozás, fazekasság, algebra, a különféle felolvasó és olvasási gyakorlatok a College de France keretein belül az egyiptológia, középkor, valamint a szociológia tárgykörében, ill. számos egyéb témakörben is).
A többi óra az improvizáltak, számos olyan tárgykörből és foglalkozásból tevődtek össze, melyek egyrészt túlságosan is sokrétűek, másrészt, túlságosan eltérőek, harmadrészt pedig túlságosan láthatatlanok voltak) úgyis, mint egy belső folyamat manifesztálódásai ahhoz, hogy ezeket, egyáltalában fel lehessen sorolni.
Ezen felül, időszakosan számos foglalkozás, különösen is intenzív volt, a többivel szemben pedig, adott esetben elsőbbséget élvezett.
Azokban a hónapokban például, mikor különösen is intenzíven kezdtem el foglalkozni az irodalommal, az egyéb foglalatosságokra értelemszerűen jóval kevesebb időm maradt, annál is inkább, mivel ezen időszakban nem csak a műveket, de a szerzők életrajzait is minden esetben igyekeztem elolvasni.
A zene esetében, az élmény még intenzívebbnek bizonyult, mint hogy nem csak számos szerző művét hallgattam meg, miközben az életrajzaikat is minden esetben elolvastam, de szabályszerűen bele is éltem magam az aktuális zeneműbe.
Ezen zeneművek segítségével aztán, hihetetlen utazásokban volt részem. Dvorak, Brahms, Schubert, Beethoven, Schuman, valamint Franck összes művét jól ismertem, minden interpretációval tisztában voltam, megvoltak a kedvenc darabjaim, és kedvelt előadóművészeim.
Ezeket a rádióban, néhány hangjegy alapján, egy idő után, sikeresen felismertem – egy kedvenc játék, melyet apámmal volt szerencsém játszani. Mivel, nem voltam kénytelen iskolába járni és a zenehallgatás a mi esetünkben nem időpocsékolásnak, hanem komoly foglalatosságnak minősült, mindenki számára teljes mértékben magától értetődő volt, hogy a magam részéről, ennek a szellemileg igen tápláló tevékenységnek napi nyolc órát áldoztam.
Az abszolút és teljes mértékű koncentráció, továbbá azok az emóciók, amiket annak idején, ezzel kapcsolatban volt szerencsém átélni, számomra mind a mai napig gyerekkorom legmeghatározóbb pillanatai közé tartoznak.
Azon szokásomat például, hogy kivétel nélkül, minden reggel, hat órakor felkeljek és különféle gyakorlatokat végezzek, már igen régóta követem és mind a mai napig tartom is magam hozzá. Idegen nyelvekkel, minden esetben, közvetlenül a reggelit követően foglalkoztam. Kivétel ez alól csak a német nyelv volt, szenvedélyes érdeklődésemnek köszönhetően, ennek a tárgykörnek, napi hat órát szenteltem.
Utolsó kommentek